2015. szeptember 5., szombat

Visszatértem a kenyérsütő géphez!


A nagy melegben a sütő bekapcsolása nem kellemes. 
Most ,újból a kenyérsütőre bíztam a kenyerem sütését.
Szinte már elszoktam tőle, kerestem is sokáig, a megfelelő programot.
A hagyományos , bevált kenyér receptem használtam.
De, került bele, 1 ek burgonya pehely, 1 ek búza korpa, és 1 ek szárított búza csíra is.
A víz fele tej.
A kovászt előző este elkészítettem.
 2 dkg élesztő 12,5 dkg liszt 125 ml víz és kevés olaj.
Jól kikevertem!
Éjszaka a pulton pihent.
Ma ment hozzá fél kg BL 55-ös liszt.
225 ml  folyadék, fele víz-fele tej
3 kk só
 pici aszkorbin 
1 kk sikér
1 ek olaj.
1 kk cukor
Mindent bele raktam a gépbe és ő dolgozott.
 Csak annyit avatkoztam bele, hogy bemetszettem a megkelt tészta tetejét két óránál, mivel 3 órás a program.
Közben végeztem a dolgomat.
A kenyérsütő gép tetejére egy négyrét hajtott konyhakendő került, ezzel is csökkentve a hőveszteséget.
A szellőző nyílások szabadon maradtak.
Sütés után, rácson hűlt,vízzel megspricceltem és egy konyhakendővel letakartam.
Puha héj, gyönyörű bélzet lett az eredmény.

Közben elkészült a finom füstölt húsos,paradicsomos, apró káposzta, (kevés mangolddal, torma levéllel, gerslivel, kukorica kásával, rizzsel)amihez a lágy kenyér fenséges volt. 

Már érik a szőlő. 
" Jó a szőlő, lágy kenyérrel!"
Ma én is ettem!
De még milyen jó, meg őszi barackkal. 
És ez mind saját termés.Én termeltem.



Gyerekkorom ízei jöttek elő,amikor az Édesanyám megszelte a kemencés lágy kenyeret és mentünk a kertbe a szőlő tőke alá ülve ettük.
Ma őszibarack és szilva ivólé  is készült.
Már az 50. liter készült el  saját termésű gyümölcsökből, a befőző automata lékészítőjével.
Cukor és tartósító nélkül..
A címkéket is én készítem, nyomtatom.


Egy pohár, nagyon jól oltja a szomjat az apró káposzta után.
Ma tartalmas, de fárasztó napom volt.
A befőző automata még megy, 3 üveg apró káposzta van benne, csirátlanításra, utána a polcra kerül.
Nagy adag készült , lett belőle tartalék is.

Nincsenek megjegyzések: